Fehér Renátó első prózai műve, A merénylők fénykora, egy prágai egyetemistát mutat be, aki egy mészárlásra készül, utolsó éjszakáján gondolatainak és érzéseinek kavargó áradatát tárva fel. A kisregény nem csupán egy fiktív figura személyes tragédiáját dolgozza fel, hanem mélyebb, közösségi problémákra világít rá, mint a társadalmi szégyen, a szélsőséges nézetrendszerek, valamint a Z-generációt érintő dilemmák és a manoszférával összefüggő férfi szerepek átalakulása. A mű a "merénylők kiáltványai" mint műfaját is érinti, kitérve arra, miért lett volna túlzottan egyszerű egy neonáci merénylőt ábrázolni. A művön keresztül az irodalom ereje is megmutatkozik abban, hogy képes "varázstalanítani" a tragédiákat és szorongásokat, ezáltal talán kevésbé fenyegetővé téve a valóságot.